{"version":"1.0","provider_name":"","provider_url":"https:\/\/talentum.cafeblog.hu","author_name":"Talentumok Vil\u00e1ga","author_url":"https:\/\/talentum.cafeblog.hu\/author\/talentumok_vilaga\/","title":"A J\u00e9gcsarnok","html":"

Havazott, a sz\u00e9l csak \u00fagy s\u00fcv\u00edtett, kab\u00e1tomat szorosan \u00f6sszeh\u00faztam magamon, s \u00edgy szedtem a l\u00e1baimat egy \u00faton, a k\u00f6r\u00fcl\u00f6ttem l\u00e9v\u0151 vil\u00e1gb\u00f3l nem \u00e9szleltem semmit, csak a kavarg\u00f3 h\u00f3pelyhek t\u00e1nc\u00e1t, mely egyre zavarosabb lett. Hogy hov\u00e1 indultam? Magam sem tudom, \u00e9n csak mentem, hogy valamit el\u00e9rjek, de fogalmam sem volt arr\u00f3l, hov\u00e1 tartok\u2026 az utat egyre vastagabb h\u00f3r\u00e9teg lepte el, \u00f6sszeolvadt a t\u00e1jjal. Rossz el\u0151\u00e9rzetem t\u00e1madt, meg\u00e1lltam, k\u00f6rben\u00e9ztem, sz\u00fcrkes\u00e9g vett k\u00f6r\u00fcl. A term\u00e9szet egyre zordabb arc\u00e1t mutatta meg nekem, hirtelen forg\u00f3sz\u00e9l t\u00e1madt, a h\u00f3pelyhek vadul cik\u00e1ztak, m\u00e1r nem pelyheknek l\u00e1tszottak\u2026 nagy h\u00f3t\u00f6megg\u00e9 \u00e1lltak \u00f6ssze, felemeltek, beleker\u00fcltem a forg\u00f3sz\u00e9l k\u00f6zep\u00e9be\u2026

Tehetetlen\u00fcl forogtam a sz\u00e9llel... majd a forg\u00e1s abba maradt, \u00e9s a h\u00f3t\u00f6megr\u0151l a f\u00f6ldre estem, de nem ak\u00e1rhov\u00e1. Egy hatalmas kapu \u00e1llt el\u0151ttem. Itt is h\u00f3 bor\u00edtott mindent, a kaput \u00fagy l\u00e1ttam, mintha az egekig ny\u00falna. K\u00e9k volt, t\u00f6m\u00f6r anyag, amit v\u00e9dett az pedig a jeges kast\u00e9ly lak\u00f3i voltak. A kast\u00e9ly fal\u00e1nak jege op\u00e1los volt, \u00e1tl\u00e1tni rajta nem lehetett, aki belen\u00e9zett az egy cs\u00faf \u00f6nmag\u00e1t l\u00e1thatta meg. Ha egy\u00e1ltal\u00e1n r\u00e1j\u00f6n, hogy az a saj\u00e1t t\u00fck\u00f6rk\u00e9pe, mert oly torzk\u00e9pet mutatott a kast\u00e9ly j\u00e9gfala. Sokan azt is hitt\u00e9k, hogy a kast\u00e9ly sz\u00f6rnyei n\u00e9znek vissza r\u00e1juk, s nem j\u00f6ttek r\u00e1, hogy saj\u00e1t magukat l\u00e1tj\u00e1k.
\u00cdgy h\u00e1t a kast\u00e9ly k\u00f6r\u00fcl a t\u00e1j kietlen volt, mindenki j\u00f3l elker\u00fclte, nehogy valami sz\u00f6rny\u0171s\u00e9g \u00e9rje \u0151ket.

\u2026\u00e9s \u00e9n pont ennek a kast\u00e9lynak a kapuja el\u00e9 ker\u00fcltem.
Nagy nehezen felh\u00faztam magam a kapu kilincs\u00e9be kapaszkodva, majd a kapura tettem a kezemet. Be akartam nyitni, de csak nagy er\u0151fesz\u00edt\u00e9sek \u00e1r\u00e1n tudtam r\u00e9snyire eltolni, \u00e1tpr\u00e9seltem magam a r\u00e9sen, hogy bejussak. Ahogy benn voltam, a kapu, zeng\u0151 robajjal becsuk\u00f3dott m\u00f6g\u00f6ttem. Egy teremben \u00e1lltam\u2026 \u00f3ri\u00e1si volt. Egy szobor csarnok volt, a fal k\u00e9t oldal\u00e1n sorakoztak az \u00e9gbe ny\u00fal\u00f3 j\u00e9gszobrok. L\u00e1ttukra vegyes \u00e9rzelmek fogtak el. Nem is b\u00edrtam \u00e1llva maradni, t\u00e9rdemre estem, s fejemet el\u0151re hajtottam\u2026 csod\u00e1lat, tisztelet, v\u00e1gy a nagys\u00e1gukra, s f\u00e9lelem d\u00falt bennem, hogy h\u00e1tha megs\u00e9rtem \u0151ket. Azt sem tudtam melyik el\u0151tt hajoljak meg el\u0151bb.
Valamelyikkel csak el kell kezdenem, gondoltam, \u00edgy h\u00e1t a jobb oldalon l\u00e9v\u0151 legels\u0151 szoborhoz fordultam. Krist\u00e1lyok milli\u00f3i kapcsol\u00f3dtak egym\u00e1sba, megalkotva a gigantikus szobrot. Tr\u00f3non \u00fclt az alak, tart\u00e1sa m\u00e9lt\u00f3s\u00e1gteljes volt, szil\u00e1rd, stabil, ami meg nem inoghat soha.
Ezut\u00e1n a baloldalihoz fordultam, t\u00e9rdre ereszkedve fejet hajtottam el\u0151tte is. Csodasz\u00e9p, finom, karcs\u00fa von\u00e1sai voltak, kedvess\u00e9get mutatott. M\u00e9lys\u00e9ges tisztelettel h\u00f3doltam el\u0151tte, mik\u00f6zben gondolataimmal magamat ostoroztam. Ostoroztam, mert tudtam sosem tudom el\u00e9rni azt a magass\u00e1got, amivel a szobor rendelkezik. Mintha val\u00f3di korb\u00e1cs\u00fct\u00e9sekkel k\u00e9nyszer\u00edten\u00e9m magam t\u00e9rdre, m\u00e9ly sebeket okozva saj\u00e1t magamnak, hogy a f\u00f6lddel v\u00e1ljak egyenl\u0151v\u00e9. D\u00fch, harag gy\u00falt fel bennem! Ut\u00e1ltam magamat, ami\u00e9rt tudtam, hogy olyan, mint ez az alak itt el\u0151ttem, sohasem lehetek! Ez\u00e9rt minden pr\u00f3b\u00e1lkoz\u00e1st, hogy \u00f6nmagamb\u00f3l kihozzam a legszebbet \u00e9rtelmetlennek \u00e9reztem! Hiszen, ha m\u00e1r minden t\u0151lem telhet\u0151t megtettem \u00e9s m\u00e1r a legszebbet mutatom magamb\u00f3l, akkor sem leszek olyan sz\u00e9p, mint ez az alak itt el\u0151ttem!

\u00c9reztem, hogy szemeimmel szikr\u00e1kat tudn\u00e9k sz\u00f3rni, k\u00f6rben\u00e9ztem a teremben. S m\u00e1r nem tudtam csod\u00e1lni a szobrokat, mert egyre csak nyomasztottak. Minden egyes j\u00e9gszobor s\u00faly\u00e1t magamon \u00e9reztem\u2026 m\u00e1zs\u00e1s s\u00falyk\u00e9nt nehezedtek r\u00e1m jelenl\u00e9t\u00fckkel. M\u00edg v\u00e9g\u00fcl torkom szakadt\u00e1b\u00f3l, d\u00fch\u00f6m adta er\u0151mb\u0151l azt nem ki\u00e1ltottam: EL\u00c9G!!! Egyik kezemet a szobrok fel\u00e9 tartva, a kapu fel\u00e9 vonszoltam magam, igyekeztem, nehogy \u00fajra r\u00e1m telepedjenek.

Kijutottam, leveg\u0151 ut\u00e1n kapkodtam, de odakint h\u00f3vihar d\u00falt, vissza kellett mennem a terembe, a viharral nem tudok mit kezdeni, de a szobrokkal \u00e9reztem, hogy tudok. Kif\u00fajtam magam, kih\u00faztam magam, szembe fordultam a kapuval, ism\u00e9t r\u00e1tettem a kezem, de most k\u00f6nnyed\u00e9n kit\u00e1rult a kapu mindk\u00e9t sz\u00e1rnya. Nem ker\u00fclt er\u0151fesz\u00edt\u00e9sembe.

Ott \u00e1lltam a szobrok el\u0151tt \u00fajra, de m\u00e1s volt az \u00e9rz\u00e9s is. T\u00fcrelem, b\u00e9kess\u00e9g, elfogad\u00e1s \u00e9s szeretet j\u00e1rta \u00e1t minden sejtemet, minden gondolatomat. Finom \u00e9s l\u00e1gy, de biztons\u00e1gos \u00e9rz\u00e9s volt.
Oda\u00e1lltam a legels\u0151 szoborhoz, kezeimet a j\u00e9gtr\u00f3nra tettem, s a tr\u00f3n egy szempillant\u00e1s alatt milli\u00f3nyi, apr\u00f3 darabban sz\u00e9thullott, \u00e9s az apr\u00f3 j\u00e9gkrist\u00e1lyok azon nyomban elolvadtak, foly\u00e9kony v\u00edzz\u00e9 v\u00e1ltak\u2026 Az alak, mely a tr\u00f3non \u00fclt, lehuppant a f\u00f6ldre, a szil\u00e1rd \u00e9s stabil j\u00e9gr\u00e9teg lepergett r\u00f3la, \u00e9s a v\u00edz a kapun \u00e1t z\u00fadult kifel\u00e9 a teremb\u0151l. Ezut\u00e1n meg tudtam l\u00e1tni az emberit, megl\u00e1ttam ki lakozott eddig az \u00e1ltalam fel\u00e9p\u00edtett j\u00e9gr\u00e9teg m\u00f6g\u00f6tt. Ugyanolyan volt, mint \u00e9n, ugyanakkora. Meg\u00f6r\u00fcltem neki, r\u00e9g nem l\u00e1ttam \u0151t, meg\u00f6leltem s \u00fajra k\u00f6sz\u00f6nt\u00f6tt\u00fck egym\u00e1st. \u00d6r\u00fcltem, hogy \u00edgy l\u00e1thatom \u0151t. Ezut\u00e1n \u0151 kis\u00e9t\u00e1lt a kapun, ut\u00e1na pillantottam, \u00e9s ekkor a vihar m\u00e1r lecsillapodni l\u00e1tszott odakinn.

A baloldali szoborhoz fordultam, m\u00e9g egyszer v\u00e9gign\u00e9ztem a kecses j\u00e9galakon, fejemet megingattam, majd kezeimet a tr\u00f3nra tettem. A meleg, mely kezemb\u0151l \u00e1radt, pillanatok alatt \u00e1tj\u00e1rta a tr\u00f3nt, mely \u00f3ri\u00e1si v\u00edzt\u00f6megg\u00e9 v\u00e1ltozott. A v\u00edz \u00e1thev\u00fclt, kezeimet felfel\u00e9 ir\u00e1ny\u00edtottam, s \u00edgy a tr\u00f3n, forr\u00f3 vize megolvasztotta a j\u00e9galakot. A v\u00edz pedig h\u00f6mp\u00f6ly\u00f6gve hagyta el a termet, nem maradt m\u00e1s ut\u00e1na, csup\u00e1n egy sz\u00fcrke, t\u00f6r\u00e9keny l\u00e9ny. Ugyanakkora volt \u0151 is, mint \u00e9n, de m\u00e9gsem voltunk \u00f6sszehasonl\u00edthat\u00f3ak, \u0151 m\u00e1s volt, mint \u00e9n, s \u00e9n m\u00e1s voltam, mint \u0151. K\u00e9t k\u00fcl\u00f6n vil\u00e1g. A l\u00e9ny t\u00e1vozott a teremb\u0151l, s \u00e9n mosolyogva n\u00e9ztem ut\u00e1na. Ezut\u00e1n r\u00e1n\u00e9ztem a t\u00f6bbi szoborra, s tudtam, hogy r\u00e1juk sem lesz sz\u00fcks\u00e9gem m\u00e1r. Mindegyik mellett, ahogy elhaladtam kezeimmel meg\u00e9rintettem \u0151ket, \u00e9s m\u00e1r csak a v\u00edz\u00e1radatot l\u00e1ttam magam m\u00f6g\u00f6tt kiz\u00fadulni a kapun. Semmiv\u00e9 v\u00e1ltak.

Egyed\u00fcl \u00e1lltam a j\u00e9gterem k\u00f6zep\u00e9n. Feln\u00e9ztem, s k\u00f6zben k\u00f6rbej\u00e1rtam, h\u00e1t ezt teremtettem\u2026 sajn\u00e1ltam a percet, mikor megalkottam, de h\u00e1l\u00e1s voltam, hogy v\u00e9get vethettem ennek.

Kis\u00e9t\u00e1ltam a teremb\u0151l, a kapuk bez\u00e1r\u00f3dtak m\u00f6g\u00f6ttem. Kezeimet a kapura tettem, mely egyre forr\u00f3bb lett, izzott, majd a forr\u00f3s\u00e1g a kast\u00e9ly minden r\u00e9sz\u00e9t, zug\u00e1t \u00e9s sark\u00e1t el\u00e9rte; mint egy gejz\u00edr csapott fel \u00e9s v\u00edzk\u00e9nt hullott al\u00e1. A h\u00f3 bor\u00edtotta t\u00e1jb\u00f3l vir\u00e1gos r\u00e9t lett, k\u00f6zep\u00e9n egy krist\u00e1lytiszta viz\u0171 t\u00f3val. Belen\u00e9ztem a t\u00f3 viz\u00e9be \u00e9s magamat l\u00e1ttam, val\u00f3j\u00e1ban. Olyannak l\u00e1ttam magam, mint amilyen vagyok, m\u00e1r nem egy torzk\u00e9p n\u00e9zett vissza r\u00e1m.

Az\u00f3ta ez a t\u00e1j egyre n\u00e9pszer\u0171bb\u00e9 v\u00e1lt, sokan megl\u00e1togatj\u00e1k a tavat, hogy benne megl\u00e1thass\u00e1k val\u00f3dijukat.

Kaufmann Alexandra
<\/span><\/p>\r\n

Talentumok.com<\/a><\/p>","type":"rich","thumbnail_url":"https:\/\/talentum.cafeblog.hu\/files\/2015\/01\/szandiii-150x150.jpg","thumbnail_width":150,"thumbnail_height":150}