Nem tudom, \u00e9n most hol vagyok ebben a vil\u00e1gban\u2026 olyan sok\u00e1ig mindig m\u00e1soknak adtam igazat, mindig m\u00e1svalakihez igazodtam \u00e9s k\u00f6zben elvesztettem \u00f6nmagamat. \u00dagy \u00e9rzem nem \u00e9rtek semmit, minden olyan zavaros\u2026 m\u00e1r fogalmam sincs, mikor adom magamat \u00e9s mikor valaki m\u00e1st. \u00d6sszemos\u00f3dott minden, olyan mintha egy massz\u00e1v\u00e1 gy\u00fartam volna \u00f6ssze mindazt, ami \u00e9n vagyok, azzal egy\u00fctt, amihez val\u00f3j\u00e1ban semmi k\u00f6z\u00f6m\u2026 \u00e9s \u00e9n nem tal\u00e1lom benne magamat\u2026<\/p>\r\n
De \u00e9rzem, hogy nem hagyhatom ennyiben. Egyszer elhat\u00e1roztam, hogy le\u00e1sok a dolgok m\u00e9ly\u00e9re, \u00e9s ha m\u00e9g m\u00e1st egyel\u0151re nem is tudok, de azt tudom, hogy meg tudom csin\u00e1lni.<\/p>\r\n
Kaufmann Alexandra<\/p>\r\n