Összetettek vagyunk, és összetetten kell működnünk. Viselkedésünk sokszínű lehet. Amit az egyik helyen megengedhetünk magunknak, azt a másik helyen nem. Vannak különböző szerepeink, amik a világban való működésünket segíthetik, segítik.
Az első szerep amivel az életünk során találkozunk, az a gyermekségünk. Gyermekei vagyunk a szüleinknek. Ez az első főszerep az életünkben. Az idő múlásával egyre jobban és jobban megy. Egyre könnyebben játsszuk el. Tudjuk, hogy hogyan kell viselkednünk, hogy mit kell tennünk, és hogy milyen jogosultságaink vannak. Tudjuk, hogy miért kapunk szidást, vagy büntetést, és miért dicséretet. Látjuk azt, hogy mivel válunk bosszantóvá és mivel szerethetővé.
Tudjuk bármit teszünk, majd a szülők elviszik a balhét. Büntetést kapunk, de ez természetessé válik. Következő alkalommal elkövetjük pont ugyanazt a hibát, de nem számít, hisz gyerekek vagyunk. Nem számolunk a következményekkel, hisz gyermekként a pillanatban élünk. A fontos, hogy most jó legyen, aztán majd lesz valami. Dühönghetünk, lázadhatunk, hisz itt ennek helye és ideje van. Hazugságok sorával próbáljuk elferdíteni az igazságot. Fő mondatunkká válik: ez nem az én hibám! … és ebbe a tudatba belenyugodva vágunk bele a következő napba.
Gyermekségünk során a szerepünk nem sérül, de mi magunk igen. Érnek minket traumák, veszteségek, fájdalmak és csalódások. Sérülünk mi magunk benne. Vigyázunk rá, jól vigyázunk, hogy a szerepünk ne sérüljön, igyekszünk úgy tenni, hogy kívülről ezt ne lássa senki. Minden olyan, mintha rendben lenne…
Kialakul egy kép magunkról, hogy milyen gyerekei vagyunk a szüleinknek. “Makacs, de szerethető.” “Állandó lázadó.” “A szeretetért alárendelődő.” “Rossz és bűnös.” “Akaratos és irányító.”… és még sorolhatnám.
A későbbiekben ezekkel az attitűdökkel azonosítjuk magunkat. “én makacs, de szerethető vagyok”, “állandó lázadó vagyok”, “a szeretetért alárendelődő vagyok”, “rossz és bűnös vagyok” …
Mindenkinek megvan ez a mondata, hogy milyennek látta a gyermek szerepét, mivel azonosította magát.
… aztán a gyermekkor hamar véget ér. Felnőttünk! Elköltöztünk, kirepültünk, dolgozni kezdtünk. Új szerepek törtek be az életünkbe. Hirtelen valakinek a társa lettünk, a főnökünk beosztottja lettünk, … és a Világnak Felnőttjei lettünk!
Bármerre megyünk a világban, mindig mást várnak tőlünk. Mindenhol más az elvárás, minden szerepet máshogy kell játszani. Eddig egy szerep volt, maga a főszerep. Gyerek vagyok! – ezt kellet eljátszani.
Telnek múlnak az évek. A szerepek egyre csak nőnek. Lassan az őrület határához érünk, hisz úgy gondoljuk, nem tudnunk ennyi mindennel egyszerre boldogulni. Ez már túl sok… és aztán megszólal bennünk az az egy mondat: “makacs vagyok, de szerethető”, állandó lázadó vagyok”, “a szeretetért alárendelődő vagyok”, “rossz és bűnös vagyok” stb.
… és itt ebben a pillanatban szembesülünk, hogy még mindig az első főszerepünket játsszuk. Gyermekként azonosítjuk magunkat és ezért nem bírunk a feladatokkal. Pont úgy viselkedünk, ahogy gyerekként azt tettük és pont azt tesszük, amit a szüleinkkel tettünk. Büntetjük magunkat és büntetjük őket, ezáltal büntetünk mindenkit aki most a jelenben velünk van.
A gyerekkornak vége. Ideje ezt meglátni. Most már Te is felnőttje vagy a világnak. Ez egy új szerep, egy új Főszerep. Itt most te magad határozhatod meg, hogy kivel és mivel azonosítod magad. Elengeded-e a gyermeki viselkedést egy felnőtt életért? Lemondasz-e az egyikről a másikért? Felelősségteljes döntés ez. Ez a felelősség kell az új főszerephez. Ezt nem kapjuk meg alanyi jogon mint a gyermekit, ezért tennünk kell. Kérni a fentieket, hogy adják meg neked. Készülni rá, és felkészíteni rá magunkat, hogy egyszer valódi felnőttjei lehessünk a világnak.
Innentől kezdve bármi történik veled, ez már a te felelősséged. Ha valamit teszel, tudod, hogy következményei lesznek. Következménye lesz annak is, ha nem teszed meg, hiszen tudod, minden döntés a Te kezedben van.
… és, hogy mi lehet az új szerep?
Mostantól ennyi: “Jó ember leszek!”
Dömötör Aletta
Kommentek