Ott állok, kicsi vagyok, és csak bízom, bízom abban, hogy ők, a nagyok, meg tudják nekem mutatni azt a csodát, amiért ideszülettem, hiszen ők már jobban ismerik ezt a világot, biztos többet tudnak róla…
Aztán történik valami… a nagy olyat kér tőlem, amitől megijedek, mert azzal a hittel, amivel születtem, ez a kérés összeférhetetlen. Vívódok, belül összeszorul a szívem, hogy hogyan kérhet tőlem ilyet? Én olyan jól éreztem eddig magam, én nem akarok hazudni. Érzem, hogy hitem ellen cselekszem, ha megteszem, és úgy érzem, ezzel önmagamat csalom meg. De végül, akkor ott, győz a nagy, felülkerekedik rajtam, mert én még kicsi vagyok. Elhiszem a nagynak, hogy akkor leszek jó, ha most azt teszem, amit kér…és szeretnék jó lenni neki, mert félek, mi lesz, ha rossz leszek…
Telnek az évek, és felnőttem…de a minta a régi…akkor régen elhittem, hogy akkor lesz minden rendben, ha feladom a hitemet, és a másikra hallgatok. Az évek során ez a kép elhatalmasodott rajtam, teljesen elfelejtettem milyen hittel is születtem, mintha soha nem is lett volna. Csak a másik értékeit tudom követni, folyton más igazságát vallom, mert egyszer elhittem, hogy magamat fel kell adnom az odatartozáshoz…
De most már felnőttem, és felelős vagyok a döntéseimért, cselekedeteimért. Így azért is, hogy hagyom – e magamat továbbra is befolyásolni, vagy végre a sarkamra állok, felépítem magamban újra a hitemet és aszerint élek…
…és végre döntök, először az életben, önmagamat helyezem az első helyre. Így már tudom, hogy:
Szabadon dönthetek! Szabadon mondhatok nemet kérésekre, melyekkel nem értek egyet! Szabadon élhetek saját hitem szerint! Már nem függök senkitől!
A hitemet pedig, nem engedem meg magamnak többé, hogy feladjam bárkiért is!
/Kaufmann Alexandra/
Forrás: Talentumok – Lélekébredés.com
Kommentek